Kiskorom óta imádom az állatokat. Mindig haza akartam hozni az összes kóbor állatot, amit nem lehetett.

12 éves koromban kaptuk meg az első kutyánkat, egy óriás Schnauzert, akit Bobinak hívtunk a Dallas c sorozat után. 14 évig élt velünk, nagyon szerettük őt. Bobi még hagyományos, engedelmességi suliba járt. Sajnos, azt nem tudtam elérni, hogy nekem szót fogadjon, de apukánkat teljesen elfogadta, a kutyánk számára ő volt a falkavezér. Apu fiatal korában munkája mellett, kutyakiképzéssel is foglalkozott (Bronzkoszorús mesterkiképző). Egy pillanat nagyon megragadt bennem: amikor apukám hétvégére hazahozta az éppen képzett kutyát, akkor lementünk egyet sétálni. A kutyus szaglászott és apukán hívta, az első hívására odarohant az apukámhoz a kutya és bal láb mellé beigazodva leült mellé. Ekkor döntöttem el végleg én is, hogy kutyákkal szeretnék foglalkozni.

Amikor megvettem az első saját kutyámat, egy francia bulldogot, Bezilnek neveztem el. Nagyon szerettük egymást és hamar megtaláltuk az összhangot. Nem volt egyszerű az első pár hónap, de kitartó voltam. Ha tehettem mindenhova magammal vittem, amit mindketten nagyon élveztünk. Ehhez viszont először azt kellett, hogy szót fogadjon nekem. Következetesen neveltem és meg is lett az eredménye. Póráz nélkül sétáltathattam, és az első hívó szóra visszajött.

Ezek után magamhoz vettem még egy bulldogot, Henryt és vettem mellé egy boxert, Dollyt. A nevelésük jóval egyszerűbb volt, mivel már Bezil volt a “főnök”, így azt tették, amit ő diktált. Neki pedig én diktáltam, hogy mit tegyen. Így az utcán ha hívtam őket, akkor Bezil segített nekem. Sajnos mindkét bulldogomat hamar elvesztettem, így a boxer mivel már nem volt mellette a “főnök”, átvette a szerepét, ami nekem nagyon nem tetszett.

Ekkor eldöntöttem, hogy nézek egy sulit neki. Sokáig kerestem, mert fontos volt számomra, hogy olyan sulit találjak, ahol én is és a Dolly is jól érezzük magunkat. Szerencsére találtam egy olyan sulit, ahol pozitív megerősítéssel tanítanak. Itt 3 évet töltöttem el, amit nagyon szerettem és nagyon sokat fejlődtem. A kutyasuliba először tanulóként, majd segédként voltam jelen.

Mindezek után pedig elvégeztem a kiképzői tanfolyamot és onnantól kezdve kutyaovit, futtatót majd alapfokú és középfokú tanfolyamokat tartottam. A tanfolyami órákon bent volt mindig velem Dolly és ő is segítette a munkámat. Nagyon jó volt nézni, ahogy együtt összhangban dolgoztunk. Dollyval mutattuk be a vizsgafeladatokat amiket akkor is megcsinált ha már fáradt volt. Mindig számíthattam rá, de ez fordítva is igaz volt. A kapcsolatunk nem egy nap alatt vált harmonikussá, hanem időre, kitartásra és türelemre volt szükség.

Fontos tudni, hogy minden kutyánál más és más a fejlődési időintervallum, de azt bizton állíthatom, ha a gazdi eltökélt és kitartó el fogja érni a célját. Vannak jobb és rosszabb napok, ezeket bele kell kalkulálni. A kutyák sem tudnak minden nap 100%-on teljesíteni. Ezért szoktam mondani, hogy a következetes nevelés mellett a legfontosabb a kitartás és a türelem. Siettetni semmit nem szabad. Mindennek eljön a maga ideje.

Sok-sok tapasztalatot szereztem a kutyasuliba és a legjobb amit élveztem, hogy tudtam segíteni a gazdiknak és kutyáknak az órákon. Mára már a sulitól külön váltak útjaink, és elkezdtem kialakítani a saját oktatási módszeremet.

Ez alatt az idő alatt megtanultam a kutyák nyelvét értelmezni és azon vagyok, hogy minden gazdi számára ezt a tudást átadjam. Ha érted a kutyád a viselkedését és le tudod vezetni a kutya energiáit, akkor megtudod változtatni azt is ha “rosszul” viselkedik.

A másik fontos dolog, hogy egy kutyánál is bármit el lehet érni, bármit meg lehet tanítani neki, ha van a kutya számára is motiváció. Pozitív megerősítéssel jóval egyszerűbben lehet új dolgokat tanítani. Amire az évek folyamán rájöttem, hogy a kutya, a mi energiánkra reagál. Tudatosan kezdtem figyelni, hogy milyen energiákat közvetítek magamból és ehhez a kutya hogyan viszonyul.

Rájöttem, hogy amikor a kutyám szófogadatlan, az azért van, mert én sem vagyok jó passzban és ezt ő megérzi rajtam.

A harmadik dolog amivel elkezdtem külön foglalkozni, az a kutyák lelke. Megtapasztaltam, hogy a kutyák is tudnak traumákat elraktározni, és emiatt meg változik a viselkedésük.

Innentől kezdve csak mentett kutyákat fogadtam örökbe, hogy a lelki rehabilitás után boldog, kiegyensúlyozott életet biztosítsak számukra. Nem egyszerű, de annál több örömben van részünk.

Most itt tartok, hogy van öt mentett kutyám, akik mind teljesen más jelleműek, külön egyéniségek. Mindegyiknek megvan a története, mind máshonnan jött. Nem volt egyszerű 5 kutyával az elején, mindegyikkel meggyűlt a bajom, de mára mind egy hullámhosszon vagyunk, szót fogadnak bármilyen helyzetben. Most már nem tudnám elképzelni az életemet nélkülük. Egyszóval: Imádom őket!